Esterházy-emlékérem az alsóbodoki magániskolának (MNO) Az Esterházy János Emlékbizottság által alapított Esterházy-emlékérmet vehette át a zoboraljai (alsóbodoki) Magyar Tannyelvű Vállalkozói Magán Szakközépiskola Budapesten. A felvidéki politikusról elnevezett kitüntetést évente azok a magánszemélyek, intézmények, szervezetek kapják, akik kimagasló munkát végeztek a felvidéki magyarság értékeinek gyarapításában, a magyar kultúra megőrzésében. A 2000-ben létrahozott iskola alapítói: Paulisz Boldizsár és Ladányi Lajos öt éven át folytattak – sokszor szélmalomharcnak tűnő – harcot a szlovák oktatásügyi szervekkel, míg teljesült a vágyuk: magyar nyelvű középiskola létesült Zoboralján. Az első évfolyamba jelentkezők többségét szlovák iskolába időközben már beiratkozott diákokból toborozták. A 18 fős létszám napjainkra 127-re gyarapodott, s a vállalkozói szak idegenforgalmival bővült. A zoboraljai magyarokon kívül Csallóköztől Ipolyságig 52 településről érkeznek a tanulók a nemzetközi minősítéssel rendelkező középiskolába. – A vállalkozás olyan, mint az emberi élet: először önmagunkat kell megismerni, így tudunk a kihívásoknak megfelelni – vallja Göbő Sándor igazgató. A képzés ennek megfelelően gyakorlatias és személyiségközpontú, választható tantárgy például az életre való nevelés. Alsóbodokon ugyanakkor állandó fejlesztés folyik: az új, modern kollégium építése és a közösségépítő tevékenységek mellett az iskola „Építsünk hidat” címmel intenzív testvérkapcsolatot alakított ki a szombathelyi Bolyai Gyakorló Gimnáziummal is. A megtisztelő kitüntetés átadására a Rákóczi Szövetség Esterházy János halálának 50. évfordulóján tartott emlékünnepségén került sor. (Kukor Ferenc) MNO |