CIVIL SZERVEZETEK
A FELVIDÉKI MAGYAR IFJÚSÁGÉRT
A
Rákóczi Szövetség felhívása a civil szervezetekhez
és magánszemélyekhez
A határon túli magyarság
szolgálatában tevékenykedő Rákóczi Szövetség országos akcióra
hívja fel a civil szervezeteket, önkormányzatokat és magánszemélyeket.
Felhívásunk ahhoz a Magyar Alkotmányban rögzített követelményhez
kapcsolódik, mely szerint az anyaország felelősséget érez a határon
túli magyarok sorsa iránt és támogatni kívánja hosszú távú
megmaradásukat a szülőföldjükön.
Közismert tény,
hogy mind Magyarországon, mind a határainkon túl is egyaránt tragikusan
fogy a magyar nemzet lélekszáma. Mindehhez hozzájárult a történelmi
Magyarország területének trianoni szétdarabolása, majd a kommunizmus
közel fél évszázada alatt a határainkon kívül rekedt nemzetrészek
ügyének elhallgatása. Ma is napirenden van a Trianon idején még
több, mint négy millió, ma már alig több mint két és fél millió
honfitársunk sokszor megalázó, évtizedek óta tartó hátrányos
megkülönböztetése, kisebbségi jogainak csorbítása, melynek eredménye
a 85 év számos csalódása következtében soraikban kialakult remény-vesztettség.
Meggyőződésünk, hogy egyetlen európai nemzet sem nézné tétlenül,
ha más országokban élő kisebbségeit hasonló, tartósan negatív
diszkrimináció érné.
A magyar "kedvezmény-törvény"
keretében bevezetett, a magyar iskolába beíratott gyermekeket megillető
oktatási-nevelési támogatást a magyar oktatási intézményekben
történő tanulás fontos motivációs tényezőjének tartjuk. Ezért
sajnálattal vettük tudomásul, hogy a Szlovák Köztársasággal 2003-ban
kötött államközi megállapodás a felvidéki magyar családokat
az oktatás-nevelési támogatás közvetlen igénybevételétől megfosztotta.
Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a Felvidéken az elmúlt évtizedben
tapasztalt, jelentős mértékű asszimiláció tovább folytatódik.
A fentiekre tekintettel
2004-ben, majd 2005-ben, 2006-ban és 2007-ben azzal a kéréssel
fordultunk a határon túli magyarság ügye iránt elkötelezett civil
szervezetekhez, alapítványokhoz, önkormányzatokhoz és magánszemélyekhez,
hogy felhívásunkhoz csatlakozva egyszeri 10 ezer Ft-os beiratkozási
ösztöndíj formájában vállaljanak részt a felvidéki magyar családok
magyar nyelvű iskolába beiratkozó gyermekeinek támogatásában.
A rendelkezésre álló összeghez igazodva az akciót az első évben
a szociális és gazdasági szempontból hátrányos helyzetű felvidéki
régiókra (az Ipolyságtól keletre lévő országrészre), továbbá
azon településekre hirdettük meg, ahol a magyarok szórványban élnek.
A második évtől
kezdve a többi országrészben is az ösztöndíjra pályázhatnak
a nagycsaládosok és azok a családok, ahol a gyermeknek naponta más
településre kell utaznia ahhoz, hogy magyar iskolába járjon. Az
ösztöndíjakat minden évben iskolai ünnepségek keretében adtuk
át az érintett családoknak. 2005-ben 1950, 2006-ban 1856, 2007-ben
1819 és 2008-ban 1923 család vehette át az ösztöndíjat. Az átadási
ünnepségeken sok esetben részt vettek a Rákóczi Szövetség képviselői
mellett az akcióba adományukkal bekapcsolódó jeles közéleti személyiségek
is. Az eddigi négy év tapasztalatai egyértelműen pozitívaknak tekinthetők.
Bár a demográfiai lejtmenet miatt a magyar iskolába beíratott diákok
száma évről-évre csökken, a csökkenés mértéke a szóban forgó
időszakban kisebb volt azokban a régiókban, ahol az ösztöndíj
akció teljes körűen meghirdetésre került, mint azokban a régiókban,
ahol erre forráshiány miatt nem volt lehetőség. Emellett az ösztöndíj
program az átadási ünnepségeken szerzett tapasztalatok alapján
hatékonyan kifejezi az anyaország civil társadalmának szolidaritását
a gyermekeik számára magyar iskolát választó családokkal.
A jelenlegi szlovákiai
belpolitikai helyzet, a különböző magyarellenes megnyilvánulások
még inkább aláhúzzák akciónk fontosságát, ezért az ösztöndíj
akciót 2009. évre is meghirdetjük.
Arra kérjük az ügy
iránt érzékeny polgárokat, civil szervezeteket, alapítványokat,
önkormányzatokat, hogy lehetőségeikhez mérten 2009. évi ösztöndíj
programunkat adományukkal támogatni szíveskedjenek.
A Rákóczi Szövetség
elérhetőségei:
Telefonszám:
00- 36- 1- 201 3067
Azok számára, akik
támogatásukat postai úton kívánják befizetni, kívánságukra
csekket küldünk.
A Rákóczi Szövetség
kiemelten közhasznú szervezeti státuszából adódóan lehetőség
van – a törvény szerinti feltételek mellett – adókedvezmény
igénybevételére. Azok a befizetők, akik ezzel a lehetőséggel élni
kívánnak, az adóigazolás kiállításához feltétlenül szükséges
adatokat (név, a lakcímkártyán szereplő pontos cím, adószám)
a fent említett elérhetőségek valamelyikén jelenthetik be. A kért
adatok megadása nélkül sajnos nem áll módunkban az adóigazolás
kiállítása.
A továbbiakban is
mód van arra, hogy azok, akik meghatározott felvidéki települést,
vagy családot kívánnak támogatni (ahol a gyermek 2008-ban iratkozik
először magyar oktatási - nevelési intézménybe) ez irányú ajánlásukat
megtehessék.
A támogató szervezetek
csatlakozásáról, valamint a támogatási összegek felhasználásáról
a Rákóczi Szövetség honlapján és a média útján, negyedévenként,
rendszeres tájékoztatást ad.
Esetleges kérdéseikre
a Rákóczi Szövetség munkatársai készséggel adnak felvilágosítást
a
00-36-1-201-3067 és
a 00-36-1-212-3854 telefonszámokon hétköznapokon 10-16 óra között
Kérjük, hogy felhívásunkat
baráti és ismeretségi körükben is terjeszteni szíveskedjenek.
Budapest, 2008. november
Üdvözlettel:
Dr. Halzl József
Dr. Ugron Gáspár
a Rákóczi Szövetség elnöke
a Rákóczi Szövetség főtitkára